A csengő, ami nem cseng – avagy hogyan lettem a Honeywell vezeték nélküli csengő rabja

Van az a pillanat, amikor az ember rájön: a régi csengő már nem cseng. Szóval eljött az idő, hogy lecseréljem. De nem ám akármire! A cél: egy honeywell vezeték nélküli csengő. Mert ha már cseng, akkor csengjen stílusosan. És ha lehet, ne kelljen hozzá se vezeték, se elem, se villanyszerelő, se imádkozás.
A boltban persze úgy néztem ki, mint aki épp az űrbe készült. A csengők polca előtt álltam, és próbáltam értelmezni a feliratokat: „honeywell csengő – vezeték nélküli, intelligens, többféle dallammal.” Többféle dallam? Hát mi ez, egy mini diszkó? Már láttam magam előtt, ahogy a postás megnyomja a gombot, és a lakásban felcsendül a „Macarena”. Vagy a „Für Elise”. Vagy egy sziréna, ha épp rossz napom van.
A vezeték és elem nélküli csengő viszont teljesen elvarázsolt. Ez már nem is csengő, ez egy életérzés. Nem kell hozzá semmi – csak megnyomod, és cseng. Mint egy varázslat. Vagy mint egy nagyon jól megírt marketing szöveg. Mert persze a valóságban azért kellett hozzá némi barkácsolás, némi káromkodás, és egy YouTube-videó, amit egy holland bácsi készített, amit nem is értettem.
De végül sikerült. A Honeywell vezeték nélküli csengő ott díszelgett a falon, a gomb meg a kerítésen, és én büszkén néztem, mint egy frissen festett garázskaput. Az első teszt: megnyomtam. Semmi. Második teszt: megnyomtam, és a nappaliban megszólalt egy hang, ami leginkább egy robot és egy zenész szerelemgyereke lehetett. De csengett! És vezeték nélkül! És elem nélkül! (Na jó, a gombban volt egy kis energiaforrás, de ne rontsuk el a varázst.)
A család persze nem volt ennyire lelkes. A feleségem megkérdezte, miért nem jó a régi csengő, ami ugyan néha nem működött, de legalább nem énekelt. A gyerekek viszont imádták – főleg azt, hogy minden dallamot kipróbálhattak. Egy délután alatt legalább hússzor csöngettek, és a lakás úgy szólt, mint egy zenélő karácsonyfa égősor. A kutya idegösszeomlást kapott, a szomszéd meg azt hitte, diszkót nyitottunk.
A csengő viszont állta a sarat. Nem csak cseng, hanem világít is. Igen, világít. Mert miért ne? Ha már cseng, akkor legyen fény is. A vendégek imádták – főleg azok, akik nem tudták eldönteni, hogy most beléphetnek-e, vagy épp egy koncertre érkeztek. A legjobb az volt, amikor a futár megnyomta, és a csengő egy olyan hangot adott ki, amitől a macska három napig nem jött elő a kanapé alól. És ez nekem bőven elég.
A Honeywell vezeték nélküli csengő tehát nem csak egy csengő. Ez egy életforma. Egy döntés. Egy nyilatkozat: „Igen, én modern vagyok. Igen, én zenélő csengőt akarok. Igen, én nem akarok vezetékeket fúrni a falba, és nem akarok elemeket cserélni havonta.” És ha néha úgy szól, mint egy robot, aki épp tangózik, hát legyen. Legalább nem unalmas.
Azóta a csengő a család tagja lett. A gyerekek becenevet adtak neki („Csengőke”), a kutya már nem ugat rá, csak morog, és a feleségem is elfogadta – főleg, miután rájött, hogy a dallamokat ki lehet kapcsolni. Most már csak egy halk „ding-dong” hallatszik, amikor valaki jön. De én tudom, hogy ott van benne a lehetőség. A Macarena. A Für Elise. A jövő.
Szóval ha te is azon gondolkodsz, hogy lecseréld a régi, nyikorgó, néha működő csengődet – ne habozz. A Honeywell csengő nem csak cseng. Hanem szórakoztat, világít, és néha még táncol is. És ha vezeték és elem nélkül működik, akkor az már majdnem varázslat. Vagy legalábbis egy nagyon jó sztori a haveroknak.








Amikor a szemetes több, mint szemetes