Lakásfelszerelés, dekoráció, amit sosem használsz, de mégis megvetted

Mindannyiunk otthonában megbújik legalább néhány olyan tárgy, amelyet valaha hatalmas lelkesedéssel emeltünk le az üzlet polcáról, vagy nyomtunk meg határozott mozdulattal a „Megrendelem” gombot, de végül valahogy mégsem találtuk meg a helyét az életünkben. Mégis ragaszkodunk hozzá. Talán a remény miatt, hogy egyszer majd eljön az ő ideje. Talán az emlék miatt, ahogyan megvettük. Vagy csak azért, mert valahogy jó érzést ad, hogy van.
Ott van például a vintage stílusú, bronzszínű falióra, amelyet már első pillantásra szerelemként üdvözöltél. A boltban, a meleg fényben úgy tűnt, mintha a te nappalidba született volna. Elképzelted, ahogy a falon lóg majd, mutatói csendesen körbejárnak, te pedig büszkén pillantasz fel rá, miközben a kanapén ücsörögsz. Aztán amikor otthon kicsomagoltad, rájöttél, hogy valójában nincs is szabad falfelület, vagy ha van, oda már nem is illik. Így az óra azóta is a szekrény tetején várja a nagy pillanatot, hogy egyszer valaki feltegye a falra.
Vagy ott a híres-hírhedt konyhai kütyü, amit egy főzőműsor inspirált. A műsorvezető olyan lelkesedéssel mutatta be, hogy még azt is elhitted, hogy nélküle nem lehet teljes az életed. Talán van egy zöldségszeletelőd, amivel cukkiniből készíthettél volna „tésztát”, vagy egy csillogó turmixgéped, amiről teljesen meg voltál győződve, hogy innentől kezdve minden reggel smoothie-val indítod majd a napot. Csakhogy a zöldségszeletelőt csak egyszer használtad — aztán inkább hagytad, és azóta a cukkini sértődötten hever a hűtőben —, a turmixgép pedig olyan tiszteletet parancsoló helyet foglal el a konyhapulton, mintha valami díj lenne.
A dekorációs tárgyak között is akad pár porosodó kincs. A kis kerámiamadár, amely annyira bájos volt a boltban, most valahogy mindig arrébb kerül, mert sehová sem illik igazán. A különleges illatgyertya, amit "csak különleges alkalmakra" tartogatsz, de valahogy soha nem volt olyan az este, hogy elég különleges legyen. A falra szánt dekorbetűk, amelyekkel egyszer majd inspiráló üzenetet akartál kirakni, de azóta sem találtál rájuk megfelelő elrendezést. Mégis ott vannak, és furcsa módon öröm ránézni, ahogy a fiókban várakoznak, mintha egy vidám kis csapat lenne készenlétben.
És persze ott vannak az érzelmi vásárlások is. Az a gyapjú pléd, amit kizárólag azért vettél meg, mert puha volt és barátságos, és kicsit talán emlékeztetett valamire a gyerekkorodból. Azóta sem használtad, mert túl világos, és félted, hogy foltos lesz. De ez nem számít: ahányszor ránézel, egy kicsit jobb kedved lesz, mert valami kedves érzést hordoz magában.
A lakásfelszerelés és dekoráció világa valahol a praktikum és az érzelmek határán mozog. Amikor vásárlunk, nem csupán tárgyakat viszünk haza: hangulatot, reményt, lehetőséget. Azt a képet, hogy majd ettől lesz otthonosabb, rendezettebb vagy éppen kreatívabb az életünk. Aztán amikor ezek a tárgyak végül mégsem kapnak szerepet a mindennapokban, valahogy mégis ott maradnak velünk. Nem zavaróan, inkább csak csendesen, mint egy befejezetlen gondolat.
És talán ez a szép bennük.








